Név: Axel Loyd
Kor: 21
Nem: Férfi
Előtörténet: 1991 májusában láttam meg a napvilágot, egy nemes család első gyermekeként. Várták érkezésem, s az első néhány évemben rendesen körbe lettem rajongva. Én voltam a család szeme fénye. Nagyanyám igaz nem kedvelt annyira, hisz mindig csináltam neki valami apró kis meglepetést, de akkor még elnézték nekem, hisz mondták, ilyenek a gyerekek. Alig néhány évére rá, megszületett húgom, s szó szerint kiestem a családi körből. Én lettem a kakukktojás, akit senki sem fogad el, hát akkor én is így viszonyulok a dolgokhoz, pontosan úgy, ahogyan egykoron apám, Richard J Loyd. Talán ő volt az egyetlen, a nagy mágus, aki elfogadott olyannak amilyen vagyok. Elfogadta, hogy rosszalkodom, hogy ott teszek keresztbe másoknak, ahol tudok, hogy sosem fogadok szót, vagy ha mégis, akkor hát, valami nagyon jó indoknak kellett lennie.
Alig lehettem kilenc éves, mikor egyedül hagytak otthon húgommal, a kis Rebecával, és a nagyanyámmal, ki már nem egy mai varázsló volt, s mondhatni elég rendesen elszunyókált ott mellettünk. Kicsaltam őt az udvarunkba, s elhitettem vele, hogy tud repülni. Szemét dolog volt, belátom, de nem érdekelt. Elvette a helyemet, kitúrt onnan, s már nem én voltam a kis kedvenc, akitől annyi mindent várnak el. Rebi, persze leugrott a faházból, melyet nagyapa fabrikált nekünk néhány varázslat segítségével. Alaposan megütötte magát, s majdnem nyakát szegte, én meg csak röhögtem rajta hogy milyen béna is volt. Persze nem volt béna, hisz repülni senki sem tud.
(Persze barátaim voltak az elsők szüleim után akik értesültek erről a dologról. Be kell vallanom, igazán felemelő élmény volt elmesélni nekik minden egyes húzásomat. )
Mikor szüleink hazajöttek, én adtam az ártatlant, de apám átlátott rajtam. Teljes mértékben olyan voltam, mint ő. S mivel tulajdonságokra eléggé eltértem tőle, jobbnak látta, ha elkezd velem foglalkozni, még az iskolakezdés előtt, mintsem hogy teljes mértékben leamortizáljam húgomat. Ellátott egy csomó feladattal, s azt hitte, ezzel lefoglal, de nem jött neki össze. Mindig találtam egy kisebb kibúvót, hogy húgom közelébe kerüljek. Sosem szerettem. Kedves volt, aranyos, és áldott jó kislány. Semmi rosszba nem akart beszállni, s ez nekem már fájt.
Egy napon, miután megkaptam a behívómat az iskolába, kimentem vele az udvarra, s egy kegyetlen dolgot követtem el ellene, amit inkább nem részleteznék. Én élveztem. Úgy gondoltam, jó poén, s majd jót fogok röhögni rajta, ha ezen túl leszünk, de nem így történt. Aztán egy alkalommal, ismét gonoszkodásra adtam a fejem. Úgy hiszem, ezt meg kell osztanom veletek is, mivel nekem szerzett egy kellemes pillanatot.
Már egyedül fürdött, külön fürdőt kapott, s ő volt anyám kis kedvence, de ez nem is zavart, hisz sosem követeltem, hogy szeressenek. Magamnak való voltam, és az is maradtam. Szerettem kipróbálni a dolgokat, feszíteni a húrt, s pályáztam büntetésre is, de apámtól valahogy sosem kaptam meg. Morogtam is érte eleget. Ebből így nem lesz büntetés… de akkor… akkor megkaptam a magamét. Na szóval.
Pusztán heccből összeszedtem néhány döglött patkányt, s a hátsó kertben feldaraboltam. Marhára undorító volt, de nem érdekelt. Még akkor is röhögtem, s előre örültem annak, majd mekkorát fog sikoltani, ha meglátja… vagyis inkább, ha tapasztalja, hogy mit csináltam neki. De ha egy kis esze lett volna, visszaadta volna, de nem tette meg. Na de inkább mondom tovább. Patkánybelet, és különböző aprólékokat tettem az ágyába, s vacsora után, már alig vártam, hogy mennyen lefeküdni, és találkozzon az én kis meglepetésemmel.
Odakészültem a lépcső aljára, s már előre röhögtem, anyám persze hülyének nézett, s már készült beutalni valahova, de legalább kipihentem volna magam. Na mindegy. A lényeg az, hogy kiakadtak, s elhatározták, nem mehetek a húgom közelébe, mert az miattam lassan már kész idegroncs lesz. Anyám hamarabb elküldött otthonról, s végre megkaptam életem első büntetését, amit ki akartam már évek óta harcolni magamnak. Virult is a fejem miatta.
Aztán ősztől jött az iskola. Egyik kölyök furcsább, mint a másik, s én eddig az összes szobatársamat elüldöztem magam mellől. Barátokat nem igazán szereztem, s lógtam egy párszor az órákról is. Phil örök haver maradt, nem hiába ismertem már kicsi korom óta. Ha büntetésbe kerültem, általában vele együtt történt meg. Tökéletes barát volt. Kiváló haver! Persze eltörpült amellett, amit magam iránt éreztem. Hiszen ki ne rajongana egy olyan srácért, mint amilyen én vagyok? Jóképű, szőke kékszemű… majdnem, mint a herceg a fehér lovon, azzal a különbséggel, hogy lovam nincsen… kár.. bár annyira nem is szeretem őket. Aztán kisidővel később jött Ty… már akkor is szép volt, de a lányok még nem izgatták annyira a fantáziám. Inkább csak a rosszaságok, s hogy egy csaj is benne van ilyen dolgokban, az igazán állat volt!
Persze bővült az ismeretségi köröm is, s mikor haza kellett mennem, minden kezdődött elölről. Szadiztam húgomat, de már vissza tudott nekem vágni, igaz elég gyenge módon, de megtette. Én csak röhögtem rajta. A kis hülye azt hitte, jól csinálja, de valahogy sosem jött össze neki.
Hogy idősebb lettem, egyre jobban kezdett érdekelni a zene. Erre is van egy jó kis történetem… Hiába nem kedveltem annyira egyes embereket, még is kijártam a világukba. Belógtam koncertekre, minek általában az lett a vége, hogy tombolva, bepiálva, különböző káros szerek hatása alá kerülve, az emelvények mögött, a bandával buliztam. Magam sem tudom mért és hogyan, vagy éppen mi módon kerültem kapcsolatba velük, s hogy nm dobtak ki egy olyan bumfordi gyereket mint én… no de mindegy is. A lényeg az, hogy tetszett.
Egy tiszta pillanatomben beugrottam egy hangszerboltba, s szereztem magamnak egy dobot. Kezdetnek nem a legjobbat, de megvettem. Dobverőkkel, bőrökkel, cinekkel, állványokkal együtt. Kész vagyon volt, de ha egyszer a gyereknek végre normális hobbija van, akkor azt támogatni kell címszó alatt megkaptam.
Onnantól kezdve, mikor csak lehetőségem nyílt rá, püföltem, s fejlesztettem magam. Nem kis szerénységgel mondhatom, hogy az egyik legjobb lettem. De hát én ne lennék az?! Felháborító lenne ha nem úgy kezelnének.
És ha egyszer Amerika… akkor a sztárvilág… oh igen baby!! Haverok Buli Samba, és persze a pia! Ám ha iszom, hajlamos vagyok nem csak a dobok mögül figyelni a világot. Mikrofonragadás, éneklés, azért jobb mint a varjú károgás. Azt hiszem használt nekem azaz időszak, mikor ide oda mászkáltam el, haverkodtam fűvel fával, s megismerkedtem néhány jó arccal, kik belevezettek ebbe a világba. Persze a gyerekkori pajtások mind a mai napig megvannak. Phil, aki igazán jó arc, s lehet vele hülyülni rendesen, Ty aki extra jól néz ki, s mindemellett még bírja is a képem… hát be kell hogy valljam, országos cimboráknak is felvehetném őket. Jön a felhajtás a zene minden mennyiségben… ám a dőzsölésnek egyszer mindig vége szakad, mondaná ezt anyám. Elmenni valahova, ahol szinte még alig jártam, s ráadásképpen apám oldalán… hát, az igazat megvallva, nem a legjobb gondolat ebben a szent momentumban, s még akkor sem tűnt igazán annak, mikor a srácokkal ücsörögtem a gépen, azon agyalva, egy zöldalmás nyalókával a számban, hogy mégis hogyan rázhatnám le az öregem… Jó persze köszönhetek neki ezt meg azt, és némiképpen muszáj vele lennem, bár inkább a haverok, mint az ő társasága. A zene, a túrné, és miegymás.
És mivel Mi olyan jó arcok vagyunk, nem csak azért jöttünk el eddig, mert extrém helyzeteket akartunk, hanem mert Ty eljött ide tanulni. Így hát, most itt vagyok, és próbálok nem összefagyni a hidegben, és persze formában maradni. Megmaradni ugyan olyan jóképűnek, szertelennek, komisznak, de a legfontosabb, jóképűnek.
Varázs jártasságok: -
Jellem:
Nem vagyok kedves, nem vagyok jó. Nem kell hogy úgy viselkedj velem, mintha bírnál, mert én sem teszek így. Igaz próbálták belém nevelni a jó modort is, de valahogy nem jött össze nekik. Úgy hiszem, azt hírből sem ismerem. Vígan nézem végig ha valaki szenved. Ha kín játszik az arcán, vagy ha éppen egy átok csap le rád, még akkor is képes vagyok téged kínozni tovább. Mondhatod szadista vagyok, de csak bóknak fognám fel úgy is.
Sokaknak sajnálatos módon, rettentően Egoista vagyok, és ezt nem tagadom. A szemembe vághatod, s lehordhatsz miatta, ám azon a tényen, hogy jól nézek ki, nem tudsz változtatni. Magamon kívül talán még a dobomat szeretem jobban. És ha bárki is hozzáér, hát azt lenyelem keresztben. A Drágaságom… a mindenem… majdnem, mint abban a Mugli filmben. Csak ezt nem tudom a nyakamban hordani.
Csak azokat tekintem embernek, s egy szinten mozgónak velem, kik hasonló szinten mozognak, mint én magam… így hát, ez nem sokaknak adatik meg. A lányok közül, nem mindegyikkel bánok ember módjára… sokak inkább csak tárgyként szolgálnak, s semmibe veszem személyüket.
Kinézet: Kb. 187 cm magas vagyok. Szálkásan izmos testalkattal, melyet egy-két tetoválás díszít. Kék szemeim vannak, szőke haj... mondhatni szőke herceg... csak épp lovam nincs. Általában farmerben, fekete pulcsiban, s motoros kesztyűben vagyok. Nem vetem meg a bőrszerkót sem, s néha, ha nagyon muszáj, még egy öltönyt is magamra húzok. Azt hiszem különleges ismertetőjegynek mondható a tetoválás, mely testemen díszeleg. Van belőlük pár darab, s fülbevalóm is akad...
Pálca: 16 hüvelykes Szilfa, Sárkányszív húrral
Kor: 21
Nem: Férfi
Előtörténet: 1991 májusában láttam meg a napvilágot, egy nemes család első gyermekeként. Várták érkezésem, s az első néhány évemben rendesen körbe lettem rajongva. Én voltam a család szeme fénye. Nagyanyám igaz nem kedvelt annyira, hisz mindig csináltam neki valami apró kis meglepetést, de akkor még elnézték nekem, hisz mondták, ilyenek a gyerekek. Alig néhány évére rá, megszületett húgom, s szó szerint kiestem a családi körből. Én lettem a kakukktojás, akit senki sem fogad el, hát akkor én is így viszonyulok a dolgokhoz, pontosan úgy, ahogyan egykoron apám, Richard J Loyd. Talán ő volt az egyetlen, a nagy mágus, aki elfogadott olyannak amilyen vagyok. Elfogadta, hogy rosszalkodom, hogy ott teszek keresztbe másoknak, ahol tudok, hogy sosem fogadok szót, vagy ha mégis, akkor hát, valami nagyon jó indoknak kellett lennie.
Alig lehettem kilenc éves, mikor egyedül hagytak otthon húgommal, a kis Rebecával, és a nagyanyámmal, ki már nem egy mai varázsló volt, s mondhatni elég rendesen elszunyókált ott mellettünk. Kicsaltam őt az udvarunkba, s elhitettem vele, hogy tud repülni. Szemét dolog volt, belátom, de nem érdekelt. Elvette a helyemet, kitúrt onnan, s már nem én voltam a kis kedvenc, akitől annyi mindent várnak el. Rebi, persze leugrott a faházból, melyet nagyapa fabrikált nekünk néhány varázslat segítségével. Alaposan megütötte magát, s majdnem nyakát szegte, én meg csak röhögtem rajta hogy milyen béna is volt. Persze nem volt béna, hisz repülni senki sem tud.
(Persze barátaim voltak az elsők szüleim után akik értesültek erről a dologról. Be kell vallanom, igazán felemelő élmény volt elmesélni nekik minden egyes húzásomat. )
Mikor szüleink hazajöttek, én adtam az ártatlant, de apám átlátott rajtam. Teljes mértékben olyan voltam, mint ő. S mivel tulajdonságokra eléggé eltértem tőle, jobbnak látta, ha elkezd velem foglalkozni, még az iskolakezdés előtt, mintsem hogy teljes mértékben leamortizáljam húgomat. Ellátott egy csomó feladattal, s azt hitte, ezzel lefoglal, de nem jött neki össze. Mindig találtam egy kisebb kibúvót, hogy húgom közelébe kerüljek. Sosem szerettem. Kedves volt, aranyos, és áldott jó kislány. Semmi rosszba nem akart beszállni, s ez nekem már fájt.
Egy napon, miután megkaptam a behívómat az iskolába, kimentem vele az udvarra, s egy kegyetlen dolgot követtem el ellene, amit inkább nem részleteznék. Én élveztem. Úgy gondoltam, jó poén, s majd jót fogok röhögni rajta, ha ezen túl leszünk, de nem így történt. Aztán egy alkalommal, ismét gonoszkodásra adtam a fejem. Úgy hiszem, ezt meg kell osztanom veletek is, mivel nekem szerzett egy kellemes pillanatot.
Már egyedül fürdött, külön fürdőt kapott, s ő volt anyám kis kedvence, de ez nem is zavart, hisz sosem követeltem, hogy szeressenek. Magamnak való voltam, és az is maradtam. Szerettem kipróbálni a dolgokat, feszíteni a húrt, s pályáztam büntetésre is, de apámtól valahogy sosem kaptam meg. Morogtam is érte eleget. Ebből így nem lesz büntetés… de akkor… akkor megkaptam a magamét. Na szóval.
Pusztán heccből összeszedtem néhány döglött patkányt, s a hátsó kertben feldaraboltam. Marhára undorító volt, de nem érdekelt. Még akkor is röhögtem, s előre örültem annak, majd mekkorát fog sikoltani, ha meglátja… vagyis inkább, ha tapasztalja, hogy mit csináltam neki. De ha egy kis esze lett volna, visszaadta volna, de nem tette meg. Na de inkább mondom tovább. Patkánybelet, és különböző aprólékokat tettem az ágyába, s vacsora után, már alig vártam, hogy mennyen lefeküdni, és találkozzon az én kis meglepetésemmel.
Odakészültem a lépcső aljára, s már előre röhögtem, anyám persze hülyének nézett, s már készült beutalni valahova, de legalább kipihentem volna magam. Na mindegy. A lényeg az, hogy kiakadtak, s elhatározták, nem mehetek a húgom közelébe, mert az miattam lassan már kész idegroncs lesz. Anyám hamarabb elküldött otthonról, s végre megkaptam életem első büntetését, amit ki akartam már évek óta harcolni magamnak. Virult is a fejem miatta.
Aztán ősztől jött az iskola. Egyik kölyök furcsább, mint a másik, s én eddig az összes szobatársamat elüldöztem magam mellől. Barátokat nem igazán szereztem, s lógtam egy párszor az órákról is. Phil örök haver maradt, nem hiába ismertem már kicsi korom óta. Ha büntetésbe kerültem, általában vele együtt történt meg. Tökéletes barát volt. Kiváló haver! Persze eltörpült amellett, amit magam iránt éreztem. Hiszen ki ne rajongana egy olyan srácért, mint amilyen én vagyok? Jóképű, szőke kékszemű… majdnem, mint a herceg a fehér lovon, azzal a különbséggel, hogy lovam nincsen… kár.. bár annyira nem is szeretem őket. Aztán kisidővel később jött Ty… már akkor is szép volt, de a lányok még nem izgatták annyira a fantáziám. Inkább csak a rosszaságok, s hogy egy csaj is benne van ilyen dolgokban, az igazán állat volt!
Persze bővült az ismeretségi köröm is, s mikor haza kellett mennem, minden kezdődött elölről. Szadiztam húgomat, de már vissza tudott nekem vágni, igaz elég gyenge módon, de megtette. Én csak röhögtem rajta. A kis hülye azt hitte, jól csinálja, de valahogy sosem jött össze neki.
Hogy idősebb lettem, egyre jobban kezdett érdekelni a zene. Erre is van egy jó kis történetem… Hiába nem kedveltem annyira egyes embereket, még is kijártam a világukba. Belógtam koncertekre, minek általában az lett a vége, hogy tombolva, bepiálva, különböző káros szerek hatása alá kerülve, az emelvények mögött, a bandával buliztam. Magam sem tudom mért és hogyan, vagy éppen mi módon kerültem kapcsolatba velük, s hogy nm dobtak ki egy olyan bumfordi gyereket mint én… no de mindegy is. A lényeg az, hogy tetszett.
Egy tiszta pillanatomben beugrottam egy hangszerboltba, s szereztem magamnak egy dobot. Kezdetnek nem a legjobbat, de megvettem. Dobverőkkel, bőrökkel, cinekkel, állványokkal együtt. Kész vagyon volt, de ha egyszer a gyereknek végre normális hobbija van, akkor azt támogatni kell címszó alatt megkaptam.
Onnantól kezdve, mikor csak lehetőségem nyílt rá, püföltem, s fejlesztettem magam. Nem kis szerénységgel mondhatom, hogy az egyik legjobb lettem. De hát én ne lennék az?! Felháborító lenne ha nem úgy kezelnének.
És ha egyszer Amerika… akkor a sztárvilág… oh igen baby!! Haverok Buli Samba, és persze a pia! Ám ha iszom, hajlamos vagyok nem csak a dobok mögül figyelni a világot. Mikrofonragadás, éneklés, azért jobb mint a varjú károgás. Azt hiszem használt nekem azaz időszak, mikor ide oda mászkáltam el, haverkodtam fűvel fával, s megismerkedtem néhány jó arccal, kik belevezettek ebbe a világba. Persze a gyerekkori pajtások mind a mai napig megvannak. Phil, aki igazán jó arc, s lehet vele hülyülni rendesen, Ty aki extra jól néz ki, s mindemellett még bírja is a képem… hát be kell hogy valljam, országos cimboráknak is felvehetném őket. Jön a felhajtás a zene minden mennyiségben… ám a dőzsölésnek egyszer mindig vége szakad, mondaná ezt anyám. Elmenni valahova, ahol szinte még alig jártam, s ráadásképpen apám oldalán… hát, az igazat megvallva, nem a legjobb gondolat ebben a szent momentumban, s még akkor sem tűnt igazán annak, mikor a srácokkal ücsörögtem a gépen, azon agyalva, egy zöldalmás nyalókával a számban, hogy mégis hogyan rázhatnám le az öregem… Jó persze köszönhetek neki ezt meg azt, és némiképpen muszáj vele lennem, bár inkább a haverok, mint az ő társasága. A zene, a túrné, és miegymás.
És mivel Mi olyan jó arcok vagyunk, nem csak azért jöttünk el eddig, mert extrém helyzeteket akartunk, hanem mert Ty eljött ide tanulni. Így hát, most itt vagyok, és próbálok nem összefagyni a hidegben, és persze formában maradni. Megmaradni ugyan olyan jóképűnek, szertelennek, komisznak, de a legfontosabb, jóképűnek.
Varázs jártasságok: -
Jellem:
Nem vagyok kedves, nem vagyok jó. Nem kell hogy úgy viselkedj velem, mintha bírnál, mert én sem teszek így. Igaz próbálták belém nevelni a jó modort is, de valahogy nem jött össze nekik. Úgy hiszem, azt hírből sem ismerem. Vígan nézem végig ha valaki szenved. Ha kín játszik az arcán, vagy ha éppen egy átok csap le rád, még akkor is képes vagyok téged kínozni tovább. Mondhatod szadista vagyok, de csak bóknak fognám fel úgy is.
Sokaknak sajnálatos módon, rettentően Egoista vagyok, és ezt nem tagadom. A szemembe vághatod, s lehordhatsz miatta, ám azon a tényen, hogy jól nézek ki, nem tudsz változtatni. Magamon kívül talán még a dobomat szeretem jobban. És ha bárki is hozzáér, hát azt lenyelem keresztben. A Drágaságom… a mindenem… majdnem, mint abban a Mugli filmben. Csak ezt nem tudom a nyakamban hordani.
Csak azokat tekintem embernek, s egy szinten mozgónak velem, kik hasonló szinten mozognak, mint én magam… így hát, ez nem sokaknak adatik meg. A lányok közül, nem mindegyikkel bánok ember módjára… sokak inkább csak tárgyként szolgálnak, s semmibe veszem személyüket.
Kinézet: Kb. 187 cm magas vagyok. Szálkásan izmos testalkattal, melyet egy-két tetoválás díszít. Kék szemeim vannak, szőke haj... mondhatni szőke herceg... csak épp lovam nincs. Általában farmerben, fekete pulcsiban, s motoros kesztyűben vagyok. Nem vetem meg a bőrszerkót sem, s néha, ha nagyon muszáj, még egy öltönyt is magamra húzok. Azt hiszem különleges ismertetőjegynek mondható a tetoválás, mely testemen díszeleg. Van belőlük pár darab, s fülbevalóm is akad...
Pálca: 16 hüvelykes Szilfa, Sárkányszív húrral