Sikátorok

Alessia

* Vadászok, mint ahogyan az elmúlt néhány nap során, minden este tettem. Az egész történet néhány nappal ezelőtt kezdődött, amikor is egy idegen kutya tévedt a birtokom határára. Az állat több, kisebb vaddal végzett és csak egy-egy darabbot harapott ki belőlük, amiből arra következtettek hogy ingyen csak veszélyes lehet. A helyzetet súlyosbította, hogy nyomai alapján nem maradt meg az erdőbe, ha nem be-be jár a városba ahol bárkit megtámadhat, vagy esetleg vele végeznek ártatlanul. *
~Ha egy ember lenne könnyedén végezni tudnék vele, de egy állatot nem szeretnék feleslegesen bántani. A viselkedése hiába teljesen természetellenes, biztosan meg van az oka annak, hogy megvadult és talán segíthetek rajta. A varázslóknak és a mugliknak megadatott a gondolkodás, és ezáltal a választás lehetősége, de éppen e miatt felelőssé váltunk a tetteinkért, és képessé váltunk a bűnözésre. Sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki a természetes erkölcsök és az ösztönei szerint élne, a gondolatok tévútra visznek. ~
*Fut át az agyamon a gondolat, miközben nesztelen léptekkel, lélegzett visszafojtva osonok sikátorról, sikátorra. A prédám szagát már szinte az oromba érzem, amitől zubogni kezd a vérem és szabályosan üvölteni támad kedvem. Mivel, még mínusz húsz alá is alig süllyedt az idő, az öltözködést nem vittem túlzásba, a szokásos fekete nadrág, csizma, és ing mellé csak egy könnyű fekete talárt kaptam magamra. Természetesen, ezeket is csak azért mert városban vagyok, egy szál nadrágban, vagy ágyékkötőben is jól érezném magamat, ami félig állati létemet figyelembe véve egyáltalán nem meglepő. Ez a sok gönc csak akadályoz az alakváltásba, ami a kiteljesedést jelenti számomra. A pálcámat az övembe tűzve, jól elérhető helyen viselem, amely így mint valami kard lóg az oldalamon. A hajam, mint mindig most is rövidre nyírva viselem, de hála több órai futásnak és szélnek most itt és ott is fel áll egy-egy kósza tincs. *
~ Mindjárt, ott vagyok érzem egy, maximum két utca. Valami mást is hallok, valakit üldöz, könnyen meglehet hogy egy embert. Ez, tovább bonyolítja a helyzetet és csökkenti a lehetőségeimet a cselekvésre. Ha küzdelemre kerül a sor bevadulhatok, vagy egy eltévedt átok találhatja el, sokkal pontosabbnak kell lennem, ha nem akarok neki is ártani. Nem, fogok hibázni, mert egyszerűen nem hibázhatok. ~
* Gondolkodom miközben kirobbanok az árnyékok közül és jómagam is futni kezdek. Gyorsan elérem, a két utcát összekötő kis bekötő utat, amelynek végén már ott is vagyok az ütközet sűrűjébe. A pálcát, egészen az utolsó pillanatig nem veszem elő mert ha kutya túlzottan közel van, akkor sokkal biztonságosabb megoldás ha közelharcot kezdeményezek vele, egy átokkal nem biztos hogy lehetőségem lesz eltalálni. *
- Stupor -
* Üvöltöm, hangosan az átkot amikor kifordulok a sarkon és pálcámat a kutyára szegezem. Mivel, pontosan előttem van és úgy becsülöm hogy távolság kívül esik, azon amelyet egy-egy ugrással át tudnánk hidalni. A lányra, csak egy pillantást vettek mivel láthatóan tud mozogni és nem szenvedett sérülést miatta egyenlőre nem kell aggódnom. Helyette, az állathoz lépek oda hogy megvizsgálhassam, mi is a baja pontosan. *

Alessia

* Egyszerre csak egyetlen egy dologra tudok hatékonyan figyelni, és bár ez nem éppen egy biztonságos környék, de jó hiszeműen feltételezem, hogy senki sem fog engem itt és most megtámadni. A lányt természetesen nem tekintem, potenciális veszélyforrásnak hiszen kisebb gondja és nagyobb annál, semmint hogy hátba szúrjon. Először is veszteségre utaló jeleket keressek, majd amikor semmi ilyesmit nem találok, végig simítok mancsán és az oldalán, hát ha valamilyen sebbesülés okozta, az őrületét. *
~ Nem, lesz semmi baj. Kissé sovány, de életerős példánynak tűnik, azt hiszem még meglehet menteni, ha megtalálom a problémát. Az állatok, aránylag könnyen rehabilitálhatóak csak meg kell szüntetni náluk a probléma okát. ~
* Gondolkodom el, miközben megtalálom amit keresek egy lábába fúródott, betokozódott tüskét. Természetesen, itt nem tudom kivenni belőle, ezért inkább a lányra fordítom átmenetileg a figyelmemet aki sokkal rosszabb állapotban van, mint amire eredetileg számítottam. *
- Nincs, mit! -
* Válaszolok,olaszul amely kissé torzan hangzik, az ő tökéletes, anyanyelvnek tetsző szavai mellett. Nekem, sajnos nem volt elég lehetőségem, ezt a nyelvet tanulmányozni, de azért megpróbálom minél szebben hangsúlyozni a szavakat és nem szégyent vallani. *
~ Hogy lehetett ilyen ostoba? Ilyen, ruhában idekint egészen biztos hogy nem bírja sokáig. Biztosan, az iskola diákja és valahonnan a mediterrán térségből szalasztották. Persze, nem tiszte vérű a bőre túlzottan fehér, a haja pedig túlzottan erős árnyalata vörösnek. Talán észak Olaszországból jött és németek is voltak az ősei között. Ez megmagyarázná, hogy miért hitte hogy az vékonyka kabát megvédi őt. Szegény, legalább egy tüdőgyulladást fog kapni, ha nem sokkal rosszabbat. Teljesen, átizzadta a ruháját és ha így indul meg kastély felé talán el se éri. Legjobb lenne, őt is haza vinnem, mint ezt a szerencsétlen kutyát. ~
* Kezdek, bele egy újabb gondolat sorba, majd a kutyára szegezem a pálcám és kimondom magamban a levicorpus varázsigét. Ennek köszönhetően, a félig kába kutya a levegőbe emelkedik és könnyedén szállítható lesz. *
- Elnézést, hogy nem mutatkoztam be, a nevem Ivan Borka. Mondja, megsérült? Velem, kéne jönnie hogy megvizsgáljam. Legalább egy forró fürdőre, és egy csésze gyógyteára szüksége van. Maga teljesen át van fagyva. -
* Szólok rá, majd megindulok a lakásom felé, a lány pedig vagy követ vagy nem. Ha itt akar meghalni, vagy segítséget keresni akkor minden joga meg van hozzá. *

Alessia

* A lány lesüti a szemét, és szégyen apró szikrái gyúlnak a szemébe, ami azt jelenti, hogy legalább részben felfogta, a szavaimnak a súlyát és kezdi megérteni, azt a helyzetet amibe belekeveredett. Sőt, bár most látott először, még követni is hajlandó amit én nem biztos, hogy képes lettem volna megtenni ha a helyébe kerülnék. Inkább, saját magam keresnék menedéket, vagy valamilyen másmilyen alternatív megoldást. *
- Nincs, semmi baja? Ha nem a kutya tépi szét, egészen biztosan halálra fagyott volna. Legalább, egy tüdőgyulladást fog kapni. A kutya, pedig vagy túléli vagy nem erről egyenlőre még én magam sem tudok nyilatkozni. A lábából ki kell vennem, egy elfertőződött tüskét, és reménykedjünk hogy képes lesz utána lábra állni. -
* Mondom, neki egyszerűen, hűvösen, még is megadva neki a minimális tiszteletet, amely nem hangzik valami szépen, olaszul. A közöttünk fennálló, viszonylagos bizalom ellenére, se tudok vele beszélgetést kezdeményen, és nincsen időnk, a szokásos udvariassági körökre se, mert a lassan mocorogni kezdő kutya, teljesen leköti a figyelmemet. *
~ Talán, udvariasabbnak kéne vele lennem, mert ő is udvariasan szólt hozzám, de azt hiszem most sikerült a megfelelő hangnemet megtalálnom. Először rá kell ijeszteni, és fel kell fognia, hogy az élete többszörösen is veszélybe volt, aztán ha megtört majd szépen lassan meglehet neki mutatni hogyan is csinálhatta volna jobban. ~
* Gondolkodom el szokásomhoz híven miközben belevesszünk a kis utcákba, amelyeket most kísérteties fénybe von a hold. Itt látszik, igazán mennyire is nem bizalomgerjesztő ez a környék, de bennem semmilyen félelem nincsen. Számtalanszor néztem, már szembe ennél sötétebb árnyékokkal is, és ez még mindig az én vadászterületem, ahol senki se tudna velem egykönnyen szembe szállni. Néha, néha azért hátrasandítok hogy Alessia követ-e még, és nem veszett-e el valahol, az éterben. *
- Mondja, a családja mikor vándorolt be Olaszországba? Hogy, hogy a szülei elengedtek egy ilyen védtelen lányt, egy ilyen messzi országba? -
* Teszem, fel neki a kérdést amely már korábban megfogalmazódott a fejembe. Az hogy, esetleg a szármázát illetően tévednék, fel sem merül bennem, mert teljesen egyértelműen látszik. A biztonság kedvéért kicsit lemaradok, így egymást mellett lépkedhetünk tovább kicsit közvetlenebbé téve közöttünk a beszélgetést. *

Alessia

* A lány magyarázkodására, már semmit se reagálok, mert bár próbálja bizonygatni hogy nincsen semmi baja, a szeme és viselkedése egészen mást mutat meg. A bensőjét mardosó szégyen, és a gondolatait megbénító zavarodottság, azonban egyáltalán nem zavar, hiszen nem csak ostobának tartja magát ha nem valóban úgy viselkedett. *
~ Hm, éppen úgy korholom magamban a lányt, mint ahogyan azt egy megfáradt vénember tenné. Hiába, a testem nem öregszik olyan gyorsan, de a lelkem és szellemem attól még egy lassan hetvenéves emberé. Jobb, lesz ha oda figyelek erre mert ez a disszonancia, talán nem csak a környezetemre, de hosszútávon rám is ártalmas lehet. Meg kell tanulnom szellemileg frissnek maradni, és az emberségemet megőrizni egy bizonyos határig, mert az öregedés túlzottan felgyorsítja fúziót. ~
*Gondolkodom miközben, kiérünk a kisebb utcákból és rátérünk egy ösvényre ami egyenesen a sűrű erdőbe vezet. Remélem, hogy oda is követni fog, bármennyire is félelmetes ez az egész helyzet, vagy éppen félelmetesnek nézek ki én magam is. *
- Mindjárt, ott vagyunk csak végig kell menni itt az ösvényen, majd egy kicsit tovább kell menni párhuzamosan a főúttal. Talán, már halott a borka kastélyról, a gyerekeket mindig azzal ijesztgetik hogy szörnyek és kisértettek lakják. Van, némi gyakorlatom ezen a területen, bizton állíthatom, hogy semmi ilyesmivel nem fog találkozni, vagy ha még is képes leszek elbánni vele. A kutyák sem harapják meg, amíg velem van. -
* Mondom, neki hosszas hallgatás után. Hiába, nem tartozom a beszédes emberek közé, és többi szavára sem tudok, mit reagálni, minden lényegeset megtudtam, ami érdekelt vele kapcsolatban. Ha beszélgetni szeretne, akkor azért meg kell dolgoznia. *
- Majd át kell öltöznie, mert így meg fog fázni, biztosan találunk magának pár megfelelő ruhát, még ha régi darabok is. Ha érdekli megmutatom, hogyan is kel csinálni mert látom, még síelni se nagyon vitték el a szülei. Aztán, főzök vacsorát és nálam alszik, hely van bőven nem fogjuk zavarni egymást. Annyi, a kérésem hogy ne mászkáljon el, mert komoly munkákat folytatok a házban, és némelyik igen csak veszélyes lehet avatatlan kezekben. -
* Közlöm vele a programot és szabályokat, mielőtt még rátérünk az erdei útra. Most, kikerültünk az épületek közül, még jobban érződik hogy mennyire hideg van, és a szél is sokkal erősebb itt a természetben. A kutyára is jobban oda kell figyelnem mert, bár még mindig kába, de könnyen neki ütközhet egy ágnak a feje, ha nem figyelek oda. *