*Minden mi volt, elmúlt már. Leperegtek az évek, s képek is egyaránt. Minden évben történik valami új, valami megmagyarázhatatlan. A falak, a képek, a személyek..a Drapanret mindig körül járta valami ellenállhatatlan misztika. S most igen, most is eljött, hogy valóra váltsa a kastély vágyait. A sötétség karmai a küszöbön állnak, s ebből tán a tanári kar mit sem sejt. Hajdanán három szakot jártam meg vezetésben, s egy koron igazgató is voltam. Tom, Ezekiel, Nathan bátyám. Hárman írták történetem, hárman ébresztették fel szemem, hogy figyeljek. Hátam mögött mindig ott fénylett valami, amitől belső jóságom megsínylett. Jeffreyt elvesztettem, s szívem parányi szikrája kialudt. Nem hajtottak már a lázas éjszakák, az éjszaka leple. Nem kívántam a kaland után loholni, csak egyszerűen visszavonultan szerettem volna hátra levő napjaimat leélni. Mert Lizbeth Parlaynak befellegzett.
Ahogy viszont teltek, s múltak a napok, majdan hetek. Új utat kaptam, új lehetőségeket, úgy álmokat. Milyen álmok ezek? Mit suttognak fülembe az alvilág démonai? A halál úr árnyas leple hull le elém sötét oltárom küszöbén. Egy sötéten sejlő szem rám meredve mondja ki intelmét. "A tudás, mit tudsz titok" Szólá a hang, s ennek fejet hajtva állok fel. Megírtam levelem, megírtam döntésem. Nem kívánok többé szakvezetőnek lenni a drapanreben, a magam útját járom. S mi ez az út? Azt csak én tudhatom. Mert a kockázat hatalmas, de ha célom elérem, jutalmam búsás lesz. Megváltoztam a minap, minden megváltozott mi körül vett. Én számítok, s azok kiken segíteni akarok. Ezért pedig nem leszek sem jó, se nem rosszabb annál, mint aki vagyok.
Árnyakba búján érkezem a kínok mezejére. Ó, te kietlennek tűnő veszélyes táj: Minő meglepetésekkel szolgálsz elém? semmivel. Ismerem a helyet, ismerem a nyomorult kutya kiáltását a holdat kémlelve. Haladok a torony felé árnyak játékával, s minden jel nélkül foglalom el helyemet azon árnyékok egyikében, amely éppen a tárgyaló terem egy szegletében bújik meg. Rejtekemből pásztázom tehát végig az itt jelen lévők sorait. Felüdülve konstatálom a tényezőt, hogy a rend sosem változik. Mint mindig, most is kiváló csatlósokkal rendelkezik az úr, ki a leghatalmasabb székben foglal helyet. Ismerős az alak, hiszen vele már találkoztam. S ahogy Isabelltől is tudomásomra került valami egészen érdekes információ. Csendben, rejtőzve hallgatom az elhangzottakat. Birtokomban van valami, amitől egészen biztos vagyok, hogy megjelenésem majd meglepetésként éri a jelenlévőket. Ugyanis Ezekiel kristályából csináltatott gyűrűm által teljes lefedettséget élvezhetek. Elmém, kisugárzásom, jelenem, jövőm, múltam...mind olyan, mintha nem is létezne. Csak egy légüres tér, csupán egy árnyék..amelybe most is beleolvadok sötét mágiám okán. Hallgatva megtámadási tervüket, egyrészt jónak vélem, másrészről teljes ostobaság az egész. Találnék benne hibát, ha nagyon akarnék, ám nincs érdekem abban, hogy megállítsam őket ebben. Nagyobb célok vezérelnek egy puszta támadáson kívül.
Érzelmi szálak, rokoni kapcsolatok? Hát idáig süllyedt volna hőn szeretett rendem? Kecsegtető. Nem rossz taktika akkor, ha terrorba szeretnék tartani az ott bent lakókat. Gyengén sóhajtok egyet, s csak akkor, csak is akkor lépek elő, mikor az úr kemény iróniával ad hangot arra, hogy lehet kérdezni. Fanyar irónia ez, egyáltalán nincs szándékában ezt hű alattvalóinak megadni; puszta formalitás az egész. Alakom lassan válik ki a sötétségből, s csizmám talpa tompán üti a talajt, mi alatt az ajtó melletti árnyékból előlépve haladok a hosszanti teremben előre. Hosszú köpeny fedte testem csaknem kivehetetlen ebben a homályban. Akárcsak arcom, amelyet csuklyám béke takarása fedé. Meg-meglibbenő alakom materializál a két alatt való mögött.*
- Na és mi hír Isabella Milanoról, avagy Lizbeth Parlayről a dracollin ház hajdani vezetőjéről? *Ismerős hangom cseng fel hallgatagságból, s majd leemelem csuklyám. Hidrogén színű hajam kiváltképpen ellentétben áll fekete viseletemmel, valamint smaradkékes íriszeimmel. Kezem egyáltalán nem csúszik holmi varázspálcára, rideg tekintetem oly' határozott kisugárzásban leledzik, akárcsak nemesi aranyvérben létező tartásom.*
- Tervük noha ármányban, s stratégiában fénylő, ám had hívjam fel figyelmüket egy aprócska hibáról. Hétvégén a legnagyobb az iskolának felügyelete. *Ekkor Kainra pillantok. Ismerős alak ő már számomra, nem egyszer csaptunk már össze annak idején.* - Hajdani rendeletem szerint. *Teszem hozzá, hiszen amennyire emlékezni lehet, még mindig én voltam nem is olyan rég az igazgató.* - Egy pénteki nap éjjelén sokkal bizakodóbb volna..teszem azt. Tanításoknak vége, a diákság viszont elmúlt 18. Nem köti őket a pálca törvény, sem kijárási tilalom. Így hát szabadidejük legjavát a Cutteridgeben töltik leginkább. Szerte ágazó a péntek éjjel. *Nyomatékosítom meg szavaimat, s bármennyire meglepő valóban igazak. Péntek este..a szórakozások estéje. Ilyenkor a kastély lakói egyszerűen kaotikusan helyezkednek el. Rendezetlen sorokat sokkal egyszerűbb átütni, mintsem a rendezetteket. Ezt követően Kain felé fordulok.*
- Ó mond, miért hallgatnád el a Nagyúr előtt, hogy Ezekiel idejéből fennmaradt számodra a diáki körben egy kapcsolat? Ruben többszörös iskolaelső, aki különleges tehetség. Mindazonáltal Isabella Milano legújabb kedvese. Fiatal, tudásra szomjazó. Könnyedén meglehetne törni. *Hanyagul teszem hozzá. Rengeteg információt közlök most jelen pillanatban, ami egyértelműen az iskola iránti árulásomra ad okot. Valóban így volna? Noha Rubent már régebben is megakarták törni, kíváncsi volnék, hogy ezúttal sikerülne-e? Aztán néhány lépést előre teszek, s egyenesen az irányító szemeibe nézek.* - Tudnék még személyeket mondani uram, de úgy vélem nincs okom arra, hogy szolgáljam önt. *Szolgálni a Nagyurat? Sosem szolgáltam egy urat sem. Hiszen a szolgák szerepe igazán nem hozzám illő feladat.*